Kerékpárosok avatták fel az M31-es autópályát július 8-án.
Lázba hozta a gödöllői és környékbeli kerékpárosokat az a lehetőség, hogy ők avathatják fel az M31-es autópályát július 8-án, azaz ők hajthatnak végig a mintegy húsz kilométeres betonúton először.
A városban még nem látott tömegben gyülekeztek a kastéllyal szembeni találkahelyen a kétkerekű járművek szerelmesei, hogy Gémesi György polgármester köszöntője, s Géczi András (Fiatal Művészek Egyesülete) éneke után rendőri felvezetéssel elinduljanak az ismeretlenbe, az M3-as autópályát az M0-ással összekötő izgalmas vonalvezetésű, hidakkal bőségesen tarkított sztrádára. Különösen impozáns látványt nyújtott, amikor a Nagytarcsa határából az M31-es másik oldalán már visszainduló mezőny találkozott a még előre haladók konvojával, miközben a magasban siklóernyősök és repülőgépek kísérték a pionírokat. Még át sem adták az M31-est és kijelenthetjük, nagy rajta a forgalom. A túra végén gulyásleves várta a megfáradt vagy éppen a friss levegőn, járatlan tájon felüdült kerékpárosokat.


Balázs Gusztáv felvételei
Forrás: godollo.hu













SPOLJARICZ ANDREA
SZÁNTÓ REGINA
DOBINÉ OLASZ-PAPP NÓRA
OTTA ANITA
BALOGH PIROSKA
RUGA ISTVÁNNÉ ZSÓKA
M. VINCZE ESZTER
BÁNKI NOÉMI








